Szerző: admin | jan 26, 2021 | Kereskedelem
A béka, hivatalosabb nevén a kézi raklapemelő targonca a raktárak, áruházak és más, áruforgalmat kezelő területek alapvető eszköze: a segítségével egyszerűen lehet egyik helyről a másikra áthelyezni a raklapokon felhalmozott, sokszor több mázsányi terméket. A pontos súly azonban ilyenkor rejtve marad, pedig sokszor lenne szükség arra, hogy már a mozgatás közben tudjuk, mekkora a mennyiség, amit épp felemeltünk. A békamérleg, avagy mérleges béka azonban képes megoldani ezt a feladatot, ami által a dolgozók munkája is lényegesen leegyszerűsödik.
A mérleges békákat minden olyan területen érdemes használni, ahol szükség van az áru súlyának mérésére. Szerencsére békamérlegből többféle típus is létezik, amelyek nagy vonalakban ugyanazt tudják, részleteikben azonban eltérnek egymástól. Ilyen lehet a teherbírás, a mérleg pontossága, és persze a vételár is, ám, mivel nem csupán egyetlen cég gyártja ezeket az eszközöket, a piaci verseny hatására nem csak az árak csökkennek, de a funkciók száma is növekszik.
A békamérleg beszerzése tehát minden szempontból előnyös egy raktár, áruház, vagy akár egy termékek előállításával foglalkozó vállalkozás számára, ám a beszerzése némileg nehézkes volt egészen a közelmúltig, hiszen hazánkban nem nagyon használták ezeket az eszközöket. Most viszont már könnyedén beszerezhet bárki egy, vagy több mérleges békát a cége számára!
Ha az Ön vállalkozásának működését is elősegítené egy békamérleg használata, cégünk, a Prominens Kft. az Ön rendelkezésére is áll! Többféle mérleges békát is kínálunk, melyek a holland Ravas termékei, és minőségüket tekintve a világ élvonalába tartoznak. Ha szeretne többet is megtudni termékeinkről, látogasson el a www.merlegbolt.hu címen elérhető honlapunkra!
Amennyiben felkeltettük az érdeklődését a békamérlegek iránt, és kérdése lenne termékeinkről, illetve a vásárlás menetéről, vegye fel velünk a kapcsolatot megadott elérhetőségeink egyikén: a +36-62-533-933-as telefonszámunkon, vagy a prominens@prominens.hu e-mail címünkön!
Szerző: admin | jan 12, 2021 | Építőipar
Építkezik, bővíti az ingatlanát, vagy felújításra készül? Többféle termékre lesz szüksége a munkavégzés során? Rengeteg időt és energiát spórolhat meg, ha mindent egy helyen szerez be. Jól felszerelt, régóta sikeresen működő tüzépen megtalálhatja a különböző építőanyagokat, amelyek közül egyéni igényei szerint választhat.
Mindenki célja, hogy minél kényelmesebb, komfortosabb és biztonságosabb otthonban tudjon élni. A munkavégzésre alkalmas épületek esetében szintén fontosak ezek a tulajdonságok, hiszen csak a megfelelő körülmények mellett lehet eleget tenni az elvárásoknak. Régi ingatlan esetén nélkülözhetetlen a felújítás annak érdekében, hogy a funkcióját továbbra is be tudja tölteni. A modern építőanyagok nem csak egyetlen feladat ellátására alkalmasak, hanem lehetőség van többféle feldolgozásra és alkalmazásra. Akár építkezésre készül, akár korszerűsítés előtt áll, fontos a körültekintő, alapos tervezés, ugyanis csak így tudja a megfelelő mennyiségű építőanyagot beszerezni. Célszerű inkább többet vásárolni, mint kevesebbet, hiszen a későbbiekben még felhasználhatók a megmaradt építőanyagok, ha viszont kevés lesz, nem biztos, hogy rögtön tudja a hiányzó termékeket pótolni. Tüzép dolgozóitól hasznos tanácsokat kaphat, így biztos, hogy jól fog dönteni az építőanyagok kiválasztása alkalmával.
Kiváló minőségű, időtálló építőanyagok széles kínálatából válogathat a közel 30 éve sikeresen működő Ilovszky Tüzépünkön. Téglák, kötőanyagok, burkolóanyagok, gerendák, vakolatok, tetőfedő anyagok, más építőanyagok, és a különböző munkálatok elvégzéséhez szükséges szerszámok is beszerezhetők tőlünk. Többféle típusú és méretű termékek állnak a rendelkezésére, így könnyen meg tudja valósítani az elképzeléseit. Kedvező áron juthat hozzá mindenből a szükséges mennyiséghez. Tekintse meg széles kínálatunkat, és tájékozódjon az árakról a www.ilovszkytuzep.hu weboldalon! Megrendeléssel kapcsolatban, és egyéb kérdéseivel keressen bennünket a 06-68-412368-as telefonszámunkon, vagy küldjön nekünk üzenetet az ilovszky@ilovszkytuzep.hu e-mail címre!
Szerző: admin | jan 7, 2021 | Építőipar
A burkolati elemek lerakása során nagy körültekintéssel kell eljárni, és fontos, hogy a szakemberek képesek legyenek előre gondolkodni. Annak érdekében, hogy a felület hosszú távon eleget tegyen az elvárásoknak, gondoskodni kell a dilatációs hézagok kialakításáról, ugyanis ez biztosítja, hogy a burkolat ellenálló marad a hőmérséklet változásaival szemben.
Az anyag folyamatos változása, tágulása és zsugorodása idővel sérülést okoz, ha a kivitelezés során elmarad a sínrendszerek alkalmazása. Egy jó szakember pontosan tudja, hogy az adott környezetben hány négyzetméterenként szükséges dilatációs hézagot kialakítani, ám a megfelelő sínrendszer kiválasztása olykor nem is olyan egyszerű. Milyen megoldásra van szükség az átlagostól eltérő felhasználási területeken?
A szaküzletekben kapható hagyományos sínrendszerek nem alkalmasak olyan környezetben, ahol a burkolat nagy terhelésnek van kitéve. A különféle nagylétesítmények speciális eszközöket követelnek, a kulcs pedig a MIGUA sínrendszerek alkalmazásában rejlik!
A MIGUA sínrendszerek megbízható és tartós megoldást nyújtanak valamennyi területeken, ahol nagy igénybevételre kell számítani. A széles palettán olyan opciók is helyet kaptak, mint a földrengésbiztos és víztömör változatok, de akár egyedi fejlesztésre is van lehetőség. A MIGUA sínrendszerek kiváló minősége nem csak a hazai szakemberek számára ismert, hanem nemzetközi szinten is piacvezetőnek számít.
Amennyiben színvonalas megoldást keres a burkolat kialakításához, ismerkedjen meg a MIGUA sínrendszerekkel! Cégünk, a BMI Balázs Mérnökiroda Kft. teljes körű szakmai támogatást nyújt a megrendelőknek a sínrendszerek terén, és ha minket választ, biztos lehet benne, hogy tudásunk legjavát adjuk hozzá az Ön projektjéhez is! Ha kíváncsi szolgáltatásunk részleteire és szívesen tájékozódna a MIGUA termékkínálatáról, látogasson el a www.bmi.co.hu weboldalra, kérdéseit pedig tegye fel bátran szakértőinknek! Várjuk megkeresését a +36-23-919-164-es telefonszámon, valamint az office@bmi.co.hu e-mail címen!
Szerző: admin | dec 28, 2020 | Szolgáltatás
A társasházak szellőzőrendszerének tisztítását kötelező elvégezni a megadott időközönként, ezt ugyanis jogszabály írja elő. Ennek ellenére sokan nincsenek tisztában azzal, hogy pontosan miért is van erre szükség. Nézzük, milyen következményekkel jár a szellőző tisztítás elhanyagolása!
A rendszeresen tisztított és karbantartott szellőzőrendszer megalapozza, hogy a lakásokat friss, egészséges levegő járja át. A szellőző tisztítás egyik legfontosabb célja, hogy megakadályozza a lerakódó szennyeződések következtében megjelenő kórokozók és kártevők elszaporodását. A szennyezett levegő nem csak betegségek előidézője lehet, hanem kellemetlen szagokat is hordoz, ami a társasház valamennyi lakóját érinti. A szellőzőrendszerben idővel felhalmozódó szennyeződés azonban más veszélyt is rejt magában, ez az anyag ugyanis éghető. Ez azt jelenti, hogy a szellőző tisztítás tűzvédelmi szempontból sem elhanyagolható, hiszen abban az esetben, ha tűz üt ki, a láng és a füst könnyebben terjed egyik lakásról a másikra.
Összefoglalva elmondható, hogy a rendszeres, szakszerű szellőző tisztítás a lakók kényelmét, egészségét és biztonságát egyaránt szolgálja. Elhanyagolása az említett kockázatok mellett anyagilag is megterhelő lehet, fontos tudni ugyanis, hogy a hatóság bírságot szabhat ki, ha a társasház képviselete nem tesz eleget kötelezettségének.
A szellőző tisztítás folyamata a lakók számára gyakorlatilag észrevétlen, mivel az a tető felől történik. A szakemberek nem mennek be a lakásokba, nincs szükség időpont egyeztetésre, és nem kell felfordulással számolni, a szellőző tisztítás egyetlen velejárója a tiszta, egészséges levegő.
Amennyiben Ön még nem talált olyan csapatot, akikre szívesen rábízná a szellőző tisztítást, forduljon bizalommal a Filantrop Kft. szakértőihez! Velünk nem jelent gondot a jogszabály betartása és a lakók kényelmének biztosítása, hiszen munkánkat minden szükséges tudás birtokában, nagy rutinnal végezzük. Ha szeretne többet megtudni szolgáltatásunkról, látogasson el www.filantrop.org weboldalunkra, és bátran lépjen velünk kapcsolatba a +36-76-322-321-es telefonszámon vagy a filantrop@filantrop.org e-mail címen!
Szerző: admin | dec 28, 2020 | Ipar
Olyan berendezések, gépek, vagy eszközök gyártásával, javításával foglalkozik, amelyek működtetéséhez elengedhetetlen a szilikontömlő? Szeretné a beszerzést minél könnyebben és gyorsabban megoldani? Bármilyen típusú és méretű tömlőre van szüksége, megrendelheti online, így a szilikontömlők keresésével sem kell sok időt tölteni!
Az ipar területén különböző anyagokból készült eszközök felhasználására kerül sor. Sok esetben van szükség hőálló, rugalmas alapanyagokra, mint például a szilikon, amiből rengeteg terméket gyártanak. A szilikon kitűnő elektromos szigetelő, nyújtható, rendkívül rugalmas, és kitűnően színezhető. A mozgó alkatrészek összekötésére, a folyadékok külvilágtól való elzárására, és szennyeződésektől való megóvására alkalmasak a tömlők, amelyek több típusa készül szilikonból. Ha a járműipar, vagy az élelmiszer-, gyógyszeripar területén dolgozik, bizonyára elengedhetetlen a szilikontömlők alkalmazása. Annak megfelelően, hogy milyen berendezésről, vagy mely termékek gyártásáról, esetleg javításáról van szó, más-más méretű és tulajdonságokkal rendelkező szilikontömlőkkel végezheti a munkáját eredményesen. Fontos, hogy megfeleljen a követelményeknek, és gondoskodjon a kiváló felhasználhatóságról, ezért érdemes a szilikontömlőket, és más eszközöket is megbízható helyről beszerezni.
A felhasználási területnek megfelelően, egyszerűen és gyorsan találhatja meg a nélkülözhetetlen szilikontömlőket cégünk, az NST+N Kft. webáruházában! Bárhol van szükség szilikontömlőre, nálunk beszerezheti az ideális terméket. A tőlünk megrendelhető szilikontömlők magas hőmérsékleti ellenállással rendelkeznek, és rengeteg változatban kaphatók. Akár a járműiparban, akár az élelmiszer-, a gyógyszer-, vagy a kozmetikai iparban szeretne kiváló minőségű szilikontömlőket használni, nálunk hamar hozzájuthat. Tekintse meg hatalmas kínálatunkat a www.nstntomlo.hu weboldalon, és szerezzen részletes információt az eszközökről! Bármilyen kérdése merül fel, hívja bizalommal a 06-1-2044895-ös telefonszámunkat, vagy írjon nekünk az nstn@nstn.hu e-mail címünkre!